Reggelente nagyon kómás szoktam lenni. Ez még elmegy. De sajnos ehhez az állapothoz társul az a "ne-szólj-hozzám-különben-kinyírlak" érzés is. És amikor anyu itthon van és felkel arra, hogy én szöszmötölök, olyankor mindig kérdéseket tesz fel. Én meg válaszolgatok rájuk a reggeli mondataimmal. Néhány válasz:
- Igen.
- Nem.
- Hagyjál.
- Jól van.
- Oké.
- Nem kell pénz kajára.
- Kell pénz kajára.
- Ne kapcsold fel a villanyt.
Ilyenkor nem tudok mást mondani. Mintha a szókincsem erre a pár szóra szűkülne. Vagy csak nincs kedvem mozgatni a számat. Gondolatok kavarognak a fejemben. Töröm az agyam, hogy aznap milyen óráim lesznek, miből írunk dogát, mi lesz vajon a suliban stb.
Ezután elvánszorgok az iskolába és leülök a folyosón azelőtt a terem előtt, ahol első órám lesz. Majd amikor már gyülekezünk, elkezd oldódni a hangulatom, egyre jobban múlik az álmosság. Az órákon és szünetekben elvagyok a többiekkel. Majd ha túl vagyok mindenféle szakkörön stb. akkor hazasétálok. Vagy ha nincs semmilyen különórám, akkor megvárjuk a menzásokat és a fél osztály együtt tart az otthon felé. Útközben természetesen sokat hülyéskedünk.
Miután újra itthon vagyok, ledobom a táskám és evés közben már tanulok is. Ha ezzel megvagyok, akkor kezdődik a kockulás, olvasás és egyéb szabadidős tevékenységek.
És ez megy nap, mint nap. Na persze vannak közben változatosabb dolgok is, de ez szokott lenni úgy általánosságban.

♥ 20:29