Ez a blog nem szól semmiről és egyben mindenről. Többnyire azt írom ami eszembe jut. Könyvmoly vagyok, csokimániás, minden álmom vattacukor felhőkön ugrándozni és persze a világbéke.
Kutyasimogató
Juhúú! Megcsodálhatod az én home security rendszerem, aki a Tapi névre hallgat! Korábban itt meséltem róla. Azóta picit megnőtt, hehe.
Az eső imád engem. Mindig én kapom a legnagyobb zuhét.
2014. május 19., hétfő
Hát gyerekek hosszú idő után újra itt vagyok. [Megjegyzés: pontosan 2 hete írtam legutóbb.]
Na szóval úgy igazából nem maradtatok le semmi érdekes eseményről, szóval nyugi. Viszont a csütörtökről mesélnem kell. Tehát csütörtök: Reggel baromira fújt a szél, mint már akkor kb. 3 napja. Nem baj én akkor is szeretem a szelet, ha még egy kicsit erősebb is a megszokottnál. Gondoltam arra, hogy lehet nem ártana esernyővel suliba indulni, de aztán úgy döntöttem, hogy itthon hagyom. Hát ez egy nagyon rossz döntés volt. Igazából fél kettőig ezzel nekem semmi bajom sem volt, hogy odakint szakad az eső, hanem majd csak azután, hogy kicsengettek az utolsó órámról. A lányokkal úgy gondoltuk, hogy várunk még egy kicsit, hátha eláll - vagy legalábbis csendül az eső. Vártunk. Vártunk. Majd felpattantunk a padról és úgy gondoltuk megyünk is gyorsan haza, mert már nem zuhog annyira. Aha. Nem, mi? Alighogy kiértünk a kapuig, akkor kezdett rá a legjobban. Hurrá. Mire hazaértem úgy néztem ki mint a mosott szar kutyagumi. Tehát minek is tagadjam - bőrig áztam, plusz a táskám tartalma csurom vizes lett.
Szép kis sztori, ugye? Az az egyetlen baja, hogy én vagyok benne a főhős.
No, nem baj pénteken derűsebb volt az idő és a kedvem is. Azt, hogy én miért voltam olyan jókedvű, inkább nem részletezném, de a lényeg annyi, lego robot szakkörön oltári sokat nevettünk egymáson!
Hát a szombatom az nagyjából abból állt, hogy *dobpergés*: elolvastam az egyik immáron kedvenc könyvemet. Címe: Philip Pullman - Az Úr sötét anyagai: Északi fény. Aki nem tudná, ebből a könyvből készítették Az arany iránytű c. filmet. Imádom.! Most pedig, hogy kivégeztem az 1. részt, továbbolvasom a trilógiát.
Tegnap május 18. volt. Szaszával voltunk este megünnepelni a névnapját. Jeee party hard volt, de tényleg.
A nap aranyköpése:
Alakítsunk rezesbandát! Én leszek a kupakkal!
Ma semmi izgi nem volt. Na nem mintha a fentiek izgalmasabbak lennének számotokra, de mindegy.
Kitti
♥ 17:50
Helyzetjelentés.
2014. május 5., hétfő
Betti&Lily
Gondoltam hozok egy kis összefoglalót.
Április 30.: névnapom volt, amúgy semmi extra. Itt is köszönöm azoknak akik felköszöntöttek.!
Hosszú hétvége
Május 1.: Slambucfőzés. Nyamii. Apu a legjobb.!
Május 2.: Este Szokszögnél aludtam 1D Kisasszonnyal együtt avagy pizsiparti forevör.♥
Május 3.: Az ottalvós buli után még voltunk játszóterezni (és ne zavarjon, hogy körülöttünk csupa óvodások), aztán elvittük Lily egy kb. fél órás sétára, majd nálunk pizzaevés. Utána meg mindenki haza. Május 4.: Anyák napja. Mamámnál összegyűlt a család és tartottunk egy amolyan ünnepféleséget.
Ma
Ez nem az én napom volt. Bioszból 3-asra feleltem. Hurrá, nem készültem semmit ---> meg is látszik.
Tesi órán megmértek minket. Nem is tudtam hogy 158,5 cm vagyok!
Amúgy ez is a napokban volt, hogy megfésültem Lilyt és ugye most kezdi hullatni a szőrét. Hát ez az eredménye, hogy ilyen szőrcsomók jönnek ki a belőle folyamatosan, mikor megfésülöm.