Ez a blog nem szól semmiről és egyben mindenről. Többnyire azt írom ami eszembe jut. Könyvmoly vagyok, csokimániás, minden álmom vattacukor felhőkön ugrándozni és persze a világbéke.
Kutyasimogató
Juhúú! Megcsodálhatod az én home security rendszerem, aki a Tapi névre hallgat! Korábban itt meséltem róla. Azóta picit megnőtt, hehe.
Újra itt esz az unalom, a gép előtt, de csakis azért, hogy blogoljak egy kicsit.
Igazából még mindig nem mondhatni, hogy izgalmasan telnek a napjaim, de azért történt egy-két dolog. Kezdeném is azzal, hogy sikerült teljesítenem egy küldetést, amit nyárra kitűztem magamnak.
Reggeltől akár estig tartó, sokszor hajnalba nyúló - szinte szüntelen - kitartó "munkával" elértem a célomat. Addig bújtam a könyveket, míg végül egyre kevesebb fejezet volt hátra, fogyatkoztak a sorok, eltűntek a betűk. Ezzel véget ért a történet, ám a maraton még nem, hiszen a filmeket is egytől-egyig szeretném végignézni.
Viszont nem vághatok bele azonnal a mozizásba, mert előtte lesz egy kis kiruccanásom. Eltűnök mindenki elől egy hétre. Pontosabban 5 napra. Bizony-bizony táborba megyek, szóval Balaton vigyázz, 3 nap múlva találkozunk!
De ne siessünk úgy előre az eseményekkel. Tegnapelőtt felcsaptam dadusnak!
Nagynéném megkért arra a szívességre, hogy amíg ő és az anyósa elvégzik a dolgukat, én menjek át hozzájuk és vigyázzak a drágalátos kis unokatesómra. Most már ő sem olyan kicsi és én is jobban kijövök vele, többet lehet vele játszani, ami - hogy őszintén megvalljam - nem kicsit fárasztó. De megérte a fáradságot, hiszen a kis izgő-mozgó, soha meg nem álló aprósággal nagyon jól szórakoztunk kettesben. Minden kacatot jól megnéztünk magunknak, kitaláltuk, hogy mi-mire való, kukit eszegettünk, majd miután játszótársamat jól kifárasztottam, valahogy - különös módon - sikerült elaltatnom. Letettem a kiságyba, hagytam, hadd aludjon, én pedig tévét néztem. Nagynéném is meglepődött, hogy ilyen jól csináltam, amivel megbízott és - nem tagadom - én is.
Tegnap egy afféle csajos napunk volt. A délelőtt hamar elszállt a fejünk felett, de délután anyuval erőt vettünk magunkon és biciklire pattantunk. Elkerekeztünk a boltba utazótáskát venni. Plusz felszerelkeztem még, egy zseblámpával is. (Egyébiránt láttam ott egy tök jó farmertáskát, de nagyon sajnáltam, hogy most nem vehettük meg és emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem ezért mentünk.) Azután, hogy megvolt minden, amiért mentünk, hazahoztuk a cuccokat. Egy kicsit megálltunk, majd folytattuk utunkat mamámhoz. Vele megsétáltattuk a kiskutyáját, átmentünk nagynénémhez. Ott ettünk finom kukoricát és együtt néztük a konyhában, nagymamám kedvenc sorozatának aktuális epizódját. Na persze én nem szeretem.
Kellemes volt így együtt időzgetni mamámmal, nagynénémmel és anyukámmal, de aztán hazajöttünk és itthon töltöttük a nap többi részét.
Ma többnyire én a tévé előtt punnyadtam és a sorozatot néztem, amire újabban rákaptam. Nagyon régi, de még most is adják, a címe A farm, ahol élünk. Sosem voltam az a nagy sorozat-mániás, de mivel mostanában nem sok értelmes műsor közül lehet válogatni, ezért én is kénytelen vagyok sorozatot nézni.
Na és most nézzük az újabb megtanulandó szavakat! Mivel azt mondtam, hogy minden napra egyet, ezért most 4 szó kerül terítékre.
morózus
(melléknév)
Általában rossz kedvű, rossz hangulatú emberekre mondjuk vagy épp az arckifejezésükre, tekintetükre is vonatkozhat.
kaotikus
(melléknév)
Rendetlen, rendezetlen, zűrzavaros.
rezsim
(főnév)
Uralom; uralmi, kormányzati rendszer.
sziluett
(főnév)
A hátulról megvilágított tárgy árnyékának képe. Pl.: árnykép, árnyrajz