Augusztus 23. nálam mostmár egyenlő azzal, hogy az én drágalátos, imádnivaló kicsi unokatestvéremnek névapja van. Ez volt neki az első, de szerintem a többi is valahogy így fog zajlani. Konkrétan arra gondolok, hogy összeverődik a kis csipet-család és indulás nagy ajándékhalmokkal na jó ez túlzás a tündéri kis fiúcskához. Én? Én meg vigyorogva ballagok anyum oldalán és egyetértően bólogatok amikor mamám arról diskurál hogy milyen aranyos gyermek az én unokatestvérem. Amikor elértük a célnak kitűzött házat, becsengettünk és tisztes távolságba álltunk a kerítéstől, megvárva míg valaki kijön a lakók közül, hogy bezárja az amúgy harapós kutyát, ameddig mi bemegyünk a házba. Onnantól fogva kezdetét vette az ünnepelt nyilvános rajongása.
Tegnap viszont egy baromi jó napom volt.
Délután Drinával útnak indultunk, hogy mi majd görkorizunk. Aha. Persze. Éppen hogy elintéztük a szügkséges bevásárlásunkat (amit most nem áll módomban kifejteni), már a Lidl parkolóban elkapott minket a zuhé. Mi pedig felkiáltottunk: juhé! Szar poén volt. Semmi gond. Még jó hogy csak 3 utcát kellett mennünk Drináékig. Ott pedig letelepedtünk és nem mentünk ki. Csak majd később a padlásra merészkedtünk fel, ahol eleget hülyültünk. Többet nem árulok el. Miért? Csak, mert most ilyen kis gonosz vagyok. Nyaú.
Ma is egész jól telt a napom. Reggel azzal kezdtem, hogy próbára kellett mennem. Én vagyok az a mélyen tisztelt személy, akit felkértek ama becses szerepre, hogy legyen az évnyitón a műsorvezető. Teljes kavarodás. Elsőre alig tudtam eligazodni a szövegemen. Sebaj, holnap is próbálunk.
Később ellibbentem a könyvtárba is, kikölcsönöztem az Eragont. Előtte sok véleményt olvastam róla és igen sokan írtak róla negatívakat, de én megmakacsoltam magam és "csakazértis" úgy döntöttem, hogy el fogom olvasni.
Na és amiről mostanság mindenki beszél: MEGINT SULI. Már csak kemény egy hetünk maradt. A visszaszámlálás elkezdődött.
A minap láttam egy kisfiút, aki az anyukájával együtt jött ki az egyik üzletből és olyan örömmel szorongatta kezében a frissen vásárolt iskolatáskáját, hogy szinte meghatódtam. De komolyan. Annyira aranyos jelenet volt, hogy majd' elolvadtam. Én is visszagondoltam azokra a rég elmúlt szép időkre, amikor ugyanilyen jókedvvel vártam az iskola kezdetét, egyben a nyári szünet végét.
Fura, de volt ilyen. Most meg már a szeptember közeledtével mindig azt kívánom, bárcsak lelassulna még egy kicsit az idő, hogy tovább legyen nyár, ne múljon el ez a jó érzés. De sajnos ez nem így megy. Habár lehet, hogy jobb is ez így, hiszen nem lustálkodhat örökké az ember, fel kell kelni, ki kell moccanni és újra találkozni azokkal az ismerős arcokkal, akiket már annyira megszoktunk az évek során. Akár szeretjük, akár nem - ezt még hozzá kellett tennem.


Kitti

♥ 21:57