Ez a blog nem szól semmiről és egyben mindenről. Többnyire azt írom ami eszembe jut. Könyvmoly vagyok, csokimániás, minden álmom vattacukor felhőkön ugrándozni és persze a világbéke.
Kutyasimogató
Juhúú! Megcsodálhatod az én home security rendszerem, aki a Tapi névre hallgat! Korábban itt meséltem róla. Azóta picit megnőtt, hehe.
Sajnálom, de a dollár szóról mindig ez a szám ugrik be és aztán sokáig dúdolom magamban.
Egyébként kezdek újra belerázkódni az iskolai életbe, már-már megszoktam azt is, hogy megint korán kell kelni és hogy még itthon is tanulnom kell.
Tegnapi földrajz óránkba bele lett csempészve egy kis nyelvtan is, hiszen köztudott, hogy a mai generációt egyáltalán nem érdekli a helyesírás - leszámítva a kivételt. Na de tegnap nem is a helyes írással volt gond, hanem a helyes kiejtéssel. Kedves osztálytársam nem tudta kimondani a "trilliárd" szót és ebből lett a tiriád. Ezt a szót használta felelet közben és hát ez nekünk annyira vicces volt, hogy az egész osztály csapkodta a padot a nevetéstől.
Persze én megint kivétel voltam, mert én valahogy nem értettem, hogy ebben mi annyira nevetséges, amikor a szóban forgó ember amúgy sem beszél normálisan. Aztán rájöttem, hogy az volt a poén az egészben, hogy a gyerek még szájba is vágta magát a kezével, amit én is láttam, csak valahogy később jutott el a tudatomig, hogy most röhögnöm kéne. De amint felfogtam, hogy mi történt én is rögvest bekapcsolódtam. Szóval lassú a felfogásom. Hát ez csodálatos. Legalább van mivel magyarázkodni a matek tanáromnak, hogy miért nem megy a fejszámolás olyan gyorsan.
Apropó matek. Egy héten 5 matematika órám van. Pontosan annyi mint az angol. És az órarendem többi része is ilyen szuper. De ezzel ellentétben legalább idén normális padtársam van. Merthogy, igen, nálunk az osztályfőnök csinálja az ülésrendet, nem ülhetünk úgy ahogy akarunk. De mint mondtam, most már egy normális embert kaptam magam mellé és nem kell tovább elviselnem egy idióta gyereket, aki folyton beszélt és motyogott meg énekelt és a többi... Szóval semmi okom panaszkodni.
Amúgy nálunk most ez a karkötő a divat. Mindenki elmegy, vesz magának legalább három csomag gumit és utána csinál egy rakat karkötőt.