Nózi^^

Nahát oké. Megint eltelt egy hét. Ami azt is jelenti, hogy egy héttel közelebb vagyunk az őszi szünethez. Lassan, de biztosan elérkezik a pihenő.
A sulihoz annyit fűznék hozzá, hogy  f á r a s z t ó. A hét minden napja be van táblázva hétfőtől péntekig. Igazából csak szombaton tudom egy kicsit kifújni magam. Vasárnap tanulok. Ráadásul még most sem hagytak nyugton. Reggel háromnegyed 10-kor arra keltem fel, hogy telefonon hív az osztályfőnököm. A világ legcsodálatosabb ébresztője.
Egyébként azért hívott, hogy menjek perecet hajtogatni az egyik óvodába, plusz még szedjek össze 3 lányt rajtam kívül és menjünk oda 3 órára. Mivel akkor még olyan kómás voltam, hogy azt se tudtam, hogy milyen bolygón vagyok, ezért bármire rávehető voltam, szóval valami olyasmit mormogtam vissza a telefonba, hogy megpróbálom.
Az egész délelőttöm szervezkedéssel és telefonálgatással telt, de a lényeg, hogy sikerült. Sikerült összekaparni a csapatot, megbeszélni az időpontot stb. Be kell valljam, azt hittem tudom mire vállalkozok. Tanulság: hinni a templomban kell. Na szóval odaállítottunk a csapattal az óvodába. Amit tudni kell a helyszínről: anno kb. 50-50% volt a magyarok és a dzsipszik (remélem mindenki érti) aránya. Én azt gondoltam, hogy ez valahogy most is így lehet. Tévedtem. Az állás 90-10%-ra módosult az évek alatt a "barnák" javára.
Csak, hogy röviden leírjam a látványt: bementünk szépen az ovi kapuján és az udvaron felállítva egy kemence, néhány felnőtt - avagy a szervezők - gyúrják befele a tésztát és a többi jelenlévő pedig egytől egyig kis cigány porontyok, akik szaladgálnak össze-vissza. Tehát egy lepratanyának is nevezhetnénk, azt ahova mi mentünk. Sőt még arra is figyelnünk kellett, hogy ki ne lopják a szemünket, mert...hát na. Ilyen környezetben óvatosnak kell lenni.
Ezek ellenére mi nem tántorodtunk meg, ha már itt vagyunk végezzük el amiért jöttünk és csak aztán menjünk haza. Így is volt. Szépen meghajtogattuk a pereceket, amíg a tészta el nem fogyott, lekentük a kis sütiket tojással, megszórtuk szezámmaggal, beletettük a tepsibe és mi már húztuk is el onnan a csíkot, szinte futólépésben.
Az egyetlen vigasztaló dolog csak az volt, hogy ezért mindnyájan kapunk egy-egy osztályfőnöki dicséretet és hétfőre fel vagyunk mentve versmondás alól. (Mellékesen írom csak le: a megtanulandó vers Ady Endre - A föl-földobott kő.)
                                                                      *********
Mostanában sokat fotózgatok. Szeretem csinálni, mert olyankor ki tudok kapcsolni egy kicsit és csak arra összpontosítok. Arra az egy dologra. Lehet, hogy majd hozok képeket...nem tudom.



Kitti

♥ 20:21