Ez a blog nem szól semmiről és egyben mindenről. Többnyire azt írom ami eszembe jut. Könyvmoly vagyok, csokimániás, minden álmom vattacukor felhőkön ugrándozni és persze a világbéke.
Kutyasimogató
Juhúú! Megcsodálhatod az én home security rendszerem, aki a Tapi névre hallgat! Korábban itt meséltem róla. Azóta picit megnőtt, hehe.
Mi rendeztük a suliban az október 23-i ünnepséget, vagyis egy kis 30 perces műsort adtunk elő, amelyben megemlékeztünk az '56-os forradalomról. A próbákon mindig azzal nyaggattak minket, hogy éljük bele magunkat, abba amit felolvasunk, próbáljuk átadni a közönségnek a szavak értelmét. Egyesek nem értették, hogy ez mire jó és csak az volt nekik a lényeg, hogy felolvassák a részüket és túl legyenek ezen az egészen. De én a mostani lelkiállapotommal simán el tudtam képzelni, hogy mi volt akkortájt itthon, Magyarországon. Merthogy ez nem csak egy mese, amit kitaláltak a nagyok. Ez mind-mind megtörtént. Ráadásul ezen a földön ahol mi most élünk. Szerintem borzalmas ez az egész. Főleg, hogy a filmet is megnéztem, ami a Szabadság, szerelem címet kapta. Elég jól visszaadja azt a helyzetet ami akkor volt. Zsarnokság. Diktatúra. Sanyargatás. Forradalom. Halál. A ruszkik nem kíméltek sem nőket, sem diákokat. Szó nélkül lelőttek mindenkit, akit úgy ítéltek, hogy megérdemli. Még az ártatlanokat is. Belegondolni is rossz.
Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs már teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, újjongva csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen,
Gerő Ernő, csak ölni tudsz?
... Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utca kövein.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt
-, a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogó mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.
Na de térjünk vissza a jelenbe. A tegnapi nap volt az utolsó. Ma már őszi szünet van. Egészen november első hétfőjéig. Ez azért jó hír. Nem látom 11 napig a tanáraim arcát, akik folyton feleltetni akarnak és legszívesebben minden megszólalásodra jegyet adnának. Nem kell 11 napig bemennem abba az iskolának nevezett szörnyű helyre. Tizenegy napig nem kell azon zakatolnia az agyamnak, hogy vajon miből fogunk írni dolgozatot stb. Elérkezett az idő, hogy kifújjuk magunkat és megkönnyebbüljünk egy kis időre.Egyébként a héten csak ketten vagyunk itthon anyuval. Apa elment négy napra. Dolgozni. Jó messzire. Már most hiányzik, pedig még csak ma ment el, kora reggel. Most egyedül vagyok itthon és üvölt a hangszórókból a Linkin Park. Én pedig itt kuksolok a félhomályban és pötyögök a billentyűzeten. Odakint jelenleg nem esik az eső, de nem is baj, mert már majdnem egy hete folyamatosan ömlik a víz.
Ja és van egy kis újdonság! Az aki ezt a blogot olvassa, az nem veheti észre - de nekem ez most egy új dolog -, hogy a Wordből írom a bejegyzést. Nem a Bloggerben. És nem is a Bloggerrel teszem közzé. Tök jó. Sőt, ha már újdonságoknál tartunk…gondolkoztam azon, hogy talán megint megváltoztatnám a kinézetet. De ez még nem biztos. Előbb erőt kéne venni magamon, hogy meg is tudjam valósítani. Sajnos még a fotós terveimet sem sikerült megvalósítani, de a szünetben mindenképpen meg szeretném csinálni! Ezt már most elhatároztam.
