Kész vagyok. Egyik percben még minden oké, a másikban már egy világ omlik össze. Most még majd' kiugrok a bőrömből, később már az ágyon vagyok összegubózva. Most még nevetek, de percek múlva sírok. Nem jó ez így. A vágásaim már nem is látszanak annyira. És szerencsére ezt a bejegyzést sem olvassa már senki. Lenyugtatom magam azzal, hogy hallgatom az eső zaját. Nyugi van. Aztán ránézek az órára. Indulnom kell. Oda kell érnem. Muszáj. Habár nincs sok értelme. De menni kell. Hogy hová? Hát ez egy nagyon jó kérdés... Lehet, hogy elindulok a konyhába nutelláért. De az is lehet, hogy a konyhából nem nutellát hozok ki...lehet, hogy egy kést. Talán elindulok táncpróbára, mert kötelező ott lenni. De mi van, ha nem megyek el? Lehet, hogy elindulok, de nem ott kötök ki... Ki tudja. Nem vagyok se boldog, se szomorú. Nem tudom mi vagyok. Nem tudom ki vagyok. Egy lány. Egy lány aki már nem teszi magasra a mércét. Aki mindenben az örömöt keresi. Egy lány vagyok, akinek most jól esne egy séta, egy ölelés, egy barát. De amúgy jól vagyok.


Kitti

♥ 13:56