Az elmúlt (több, mint) egy hét alatt több dolgot is átéltem. Vegyes érzelmeim voltak. Sírtam. Nevettem. Volt rossz kedvem. Volt, hogy azt kívántam volna, bárcsak megállna az idő és hogy minél tovább tartson ez a gyönyörű pillanat.
Belegondolni is fájdalmas. Ha arra gondolok, amikor sírtam, akkor megint eszembe jut, hogy miért etettem az egereket. Ha arra gondolok, hogy mennyit nevettem, akkor visszakívánom azt a percet, amikor olyan önfeledten hülyéskedtünk a barátaimmal...
Tegnap volt a legjobb. Péntek. Különben is örültem annak, hogy a hét vége közeledik. De délután volt a legeslegjobb. Robotika. Szokásos marhaságok, óriási kacagások, komolytalan 75 perc. Lett egy fiam. Imádom. Olyan kis cuki. Hatodikos. No persze nem a fiam, ez csak amolyan gyerekes játék. De én szeretem. És van még egy játékunk: minden robotika órán kitalálunk egy új csapatkiáltást/szlogent/mottót vagy nem is tudom minek nevezzem. A mostani ez lett: Büdös Csíterek! Hogy mi értelme, ne kérdezze senki.
Robotika után tánc következett. Eddig is viccesek és fárasztóak voltak a táncpróbák, de a tegnapi még inkább az volt. Eddig a tánc lassú részét tanultuk meg és gyakoroltuk. Most elérkeztünk a gyors, ugrabugrálós szakaszhoz. Mondanom sem kell, senkinek sem ment elsőre jól és rengeteget röhögtünk egymás bakijain, próbálkozásain.
Ma csak feküdtem az ágyban. És olvastam. És feküdtem. Most pedig irány X faktort nézni!
Szép estét mindenkinek!


Kitti

♥ 20:13