Néha az éjjel közepén csak úgy fognám magam és bekapcsolnám ezt a nyomorult gépet és írnék, írnék, írnék, ameddig el nem fogynának a gondolataim. De sajnos ehelyett próbálom csukva tartani a szemem, forgolódom az ágyban és ha még így sem sikerül elaludnom, akkor előveszem a párnám alól a kis noteszemet és egy tollat - mert ez a két dolog mindig van ott - és sokszor csak firkálok, máskor pedig még versek is születnek. Aztán reggel elolvasom, hogy éjjel mit alkottam és többnyire áthúzom 2 vonallal, mert nem tetszik és rájövök, hogy ez egy kalap fos.
Ahogy telnek a napok, egyre inkább gondolok bele abba, hogy a felvételi valami nagyon rosszul sikerülhetett. Már nem hiszek abban, hogy valaha is felvesznek a Vegyipariba. Az eredményeket csak kedden láthatjuk. Addigra felemészt az idegesség.
A mai irodalom órán arról volt szó, hogy a költők - akiket eddig vettük - bioritmusa felborult, többnyire éjszaka voltak aktívak, nappal pedig kevésbé és emiatt depresszióssá, mélabússá váltak, míg végül meg nem haltak valamilyen súlyos betegségben vagy éppen öngyilkosok lettek. Ekkor odahajoltam Timihez és a fülébe súgtam: "Rám is ez a sors vár." Ha nem én fogom magam kinyírni, akkor arra vagyok kíváncsi, hogy milyen betegségbe fogok belehalni.

Kitti

♥ 21:11