Ez a blog nem szól semmiről és egyben mindenről. Többnyire azt írom ami eszembe jut. Könyvmoly vagyok, csokimániás, minden álmom vattacukor felhőkön ugrándozni és persze a világbéke.
Kutyasimogató
Juhúú! Megcsodálhatod az én home security rendszerem, aki a Tapi névre hallgat! Korábban itt meséltem róla. Azóta picit megnőtt, hehe.
Kint állok a kertben
esővíz nedvesíti ajkaim
szél fúj az orcámba
hideg borzongás fut végig rajtam
Hajam már csurom víz
ekkor hatol el agyamig egy gondolat
hasábburgonya
Íme a bennem bujkáló költő.
És alább tessék megnézni a szintén művészi képeimet.
Kitti
♥ 18:33
Késő esti tanácstalanság
2015. április 17., péntek
Megint. Itt vagyok. Egyedül. A semmi közepén. (költői túlzás)
Csücsülök szépen a számítógép előtt és hallgatom, a kintről beszűrődő eső dallamát. Nincs ennél jobb. Ja de. Az amikor ma odakint ültem a széken az eresz alatt, fél kézzel naplót írok, másik kézzel kutyát simogatok, - mert mi vágyunk egymás szeretetére - és eközben szívom befele a finom esőillatot, hallgatom a madarak csiripelését. Óh igen. Nekem ez a valódi kikapcsolódás, a fáradt gőz leeresztése. Más emberek a szerelmükkel vannak, megint mások a barátaikkal írosgatnak egymásnak facebookon, de én nem vagyok ilyen. Pff..társadalom.
Na jó...kezd kissé nyugtalanítóvá válni, hogy leírok egy mondatot, aztán meg nem jut eszembe semmi és bámulok a monitorra és várom, hogy megtörténjen a csoda. Mostanában elég fura vagyok. Majd valamikor (remélhetőleg minél hamarabb) visszatérek ide, ha már jobb formában leszek.
Addig hallgassatok zenét, erre szeretek elaludni.
Kitti
♥ 22:36
Húsvéti magány
2015. április 6., hétfő
Nem is tudom mitől, de annyira egyedül érzem magam.
Igaz, hogy kb. 7 és fél milliárdan vagyunk ezen a bolygón, de valahogy elvesztem a tömegben. Csak állok egy helyben és nem visz semerre az ár. Mióta tavaszi szünet van azóta persze óriási nagy megkönnyebbülés, hogy nem kellett tanulni semmit, de egyben el is zárkóztam mindentől és teljesen közömbös vagyok a dolgok iránt. Látom a fészbúkon is, hogy mindenki mennyire jól szórakozik, rengeteg locsolója volt, itt volt húsvétkor, ott volt húsvétkor és tiszta vidámság az élet. Én meg már majdnem egy hete itt poshadok. Ma éppen 10 perce sikerült beszélnem azokkal akik még számítanak nekem, de persze már késő van, aludni kell, úgyhogy itt hagytak. Hát persze. Akinek van élete, annak ki is jár az alvás, nem úgy mint nekem. Ebben az egész napban csak az volt a jó, hogy megnéztem a Swing című filmet és voltam babázni. Kb. ennyi pozitív dolog történik velem, míg mások elmennek csavarogni és jól mulatnak. Persze erre mindenki mondhatná nekem, hogy Hé, neked is van életed, emeld fel a segged és hívd el valamelyik barátodat valamerre! de erre már én is gondoltam. Csak unom már, hogy mindig az van, hogy hívogatok embereket, hogy jöjjenek velem, sőt van hogy már odáig is eljutunk, hogy le is van szervezve az egész találka és aztán hopp! Jön az üzenet a megbeszélt idő előtt fél órával, hogy hát mégsem tud eljönni az a bizonyos valaki. Na nem baj, majd legközelebb! szoktam mondani ilyenkor és van, hogy máskor tényleg összejön. De arra senki sem lenne képes, hogy ugyanezt megtegye velem. Mindig nekem kell keresni a másikat, mindig nekem kell kezdeményezni, mindig én hívok el mindenkit mindenhova, DE ENGEM SOHA NEM HÍVNAK SEHOVA. És akkor már persze unom, hogy mindig nekem kell szervezkedni folyamatosan, szóval hagyom a picsába az egészet és aztán még a másik jön oda hozzám felháborodva, hogy ha ennyire hiányoztam neki, akkor én miért nem mentem. HÁT BAZDMEG AZÉRT MERT MÁR KURVÁRA UNOM, HOGY HA ÉN NEM "ERŐLTETNÉM" AKKOR NEM LENNE AZ EGÉSZBŐL SEMMI, MERT TE SZARSZ A FEJEMRE, DE HA UNATKOZOL AKKOR RÁÉRSZ ELJÖNNI VELEM, DE MAGADTÓL NEM JUTNA ESZEDBE, HOGY TE IS ELHÍVHATNÁL VALAHOVA!
Na jól van, bocsánat, már lehiggadtam, csak ennek ki kellet jönnie. Úgy sem olvassa senki szóval nincs is mitől félnem. Kérlek ne nézzetek idegbeteg őrültnek. Inkább megyek, én is bebújok a pihe-puha ágyikóba és megpróbálok aludni. Ha az nem megy akkor talán ma éjjel születik egy jó kis vers. Ha dühös vagyok olyankor szokott lenni ihlet.