Ó igen, de jó érzés újra itt lenni és a hőn szeretett blogomat írni. Tényleg hiányzott néha ez az egész. De sajnos mindig rengeteg tennivalóm van, időm pedig nincs.
Ezt az állandó hajtást, hogy a suliban jó jegyeket szerezzek, néha már én is soknak érzem. Félreértés ne essék én imádom az iskolámat. A VEGYI A LEGJOBB. Az egész atmoszféra, a légkör annyira barátságos, olyan családias, hogy megéri odajárni. A diákok normálisak, és a tanárok is azok. A legtöbb tanár annyira közvetlen és megértő, hogy szinte csak imádni lehet őket. Akikre persze ez a 2 tulajdonság nem éppen jellemző, ők a rendkívül jó humorérzékkel megáldott, értelmes és művelt tanárok táborát képzik. Na persze ezt nem mondhatom el általánosságban az összes Vegyis pedagógusról. Ez a jellemzés csak arra a maréknyi emberre korlátozódik akik szerény személyemet oktatják.
Tegnap volt szülői értekezlet. Vicces volt visszahallani édesanyám szájából az osztályfőnököm jellemzését rólam. Persze csak az igazat mondta, hiszen tényleg olyan vagyok ahogyan ő leírt engem. Fura visszagondolni arra, hogy tavaly ilyenkor még csak egy átlagos, kissé önbizalom hiányos kislány voltam. Persze jó tanuló voltam akkoriban is (mint mindig) és sok barátom volt már akkor is. De nekem eljönni az általánosból a középiskolába valódi megváltás volt. Most még több barátom van, nagy szám és hírnevem. Nem akarok túlozni egyáltalán, mivelhogy ez még nekem is szokatlan. Én az ismeretlenségből jöttem, most pedig a társaság központjába csöppentem. Olyan társasági ember lettem, amit el se mertem képzelni hogy leszek. Nem mondom, hogy mindenki ismer, de mégis sokan képben vannak ha megemlítik a nevemet, tudják ki vagyok. És persze az egészben a legeslegfantasztikusabb: szeretnek. Szeretettel vagyok körbevéve nap mint nap. Hihetetlenül jó érzés. Nem csak álbarátaim vannak és utálattal vagy irigységgel néznek rám (mint anno, mert olykor-olykor felfedezni véltem az irántam érzett ellenszenvet egyesek szemében), hanem szeretettel és rokonszenvvel.

Hehehe - a legrosszabb kép

Szóval egész jó kis életem van, jól megy a sorom. De sajnos ezzel párhuzamban rossz dolgok is történtek. Ugyanis veszteségek is értek. Januárban Lily, egyetlen fekete szépségem, az én drága kutyusom 8 évesen meghalt. Képzelhetitek mennyire hiányzik még most is. Szintén januárban kiderült, hogy unokatestvérem leukémiás. Küzdött a betegség ellen a csöpp kis testével de végül annyira legyengült a kezelésekről, hogy feladta a harcot. Februárban elhunyt. A temetés szörnyű volt. Mély benyomást tett rám, soha többé nem akarok ilyen borzalmat átélni...látni azt a sok embert egyszerre sírni és zokogni és mindenki szomorú és bús..tragédia.
Az élet viszont megy tovább. Az üresség amit érzek, azt hiszem az a gyász nevezetű valami. No de senki sem búslakodhat örökké, bele kell törődni a történtekbe, még ha nehéz is. Március 16-a az én napom, azon a szent napom születtem. Barátnőm 4 nappal korábban jött világra, tehát 12-én. Épp szombat. Éppen hosszúhétvége. Szóval hétfőn délután bulit csaptunk itthon. Pár közeli barátot áthívtunk ünnepelni. Kaptam sok-sok ajándékot, rengeteget nevettünk, nagy volt az öröm, mert némelyikükkel már régen találkoztunk. (Nem mellesleg ittunk is.)
Szerdán, amikor már valóban szülinapom volt és újra iskolanap, a suliban is meglepett néhány osztálytársam pár ajándékkal. Facebookon folyamatosan érkeztek az értesítések és gázosabbnál gázosabb képek láttak napvilágot, amelyek természetesen engem ábrázoltak. A suliban szünetekben is rengetegen felköszöntöttek. Boldog voltam és örültem neki, hogy ilyen sokan gondoltak rám.

Délután anyuéktól is kaptam meglepit, egy óriás hamburger formájában.

A szomorkodás és ünneplés mellett persze rávetemedem az olvasásra is, amikor van egy kis szabadidőm. Legutóbb A lét elviselhetetlen könnyűségét olvastam. Tetszett. Most belekezdtem egy másik könyvbe is ami csak a címe miatt tetszett meg, de eddig csalódás. Viszont végig fogom olvasni, mert buszon jó unaloműző.
Na jó, valószínűleg még jelentkezem. Vagy nem.



Kitti

♥ 21:57